Címlap » Sajtószoba » Hírek, információk
Hírek, információk
Csatornarekonstrukciók a zavartalan szennyvízelvezetés érdekében
2010. 08. 30. 14.56
Tizennyolc utcában már befejeződött a csatornarekonst-rukció. Az első félévre tervezett, jól előkészített csatornarekonstrukciók mind kilométerben, mind utcaszámban időre elkészültek. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) az idén is közel 4 milliárd Ft értékben újít fel közcsatornát Budapesten. (Forrás: Fővárosi Közmű Újság, Jónás Á.) Tovább »
Megkezdődhet a fővárosi illemhelyek felújítása és bővítése
2010. 07. 06. 11.03
Végre kulturált nyilvános illemhelyek nyíltak és nyílnak a jövőben Budapesten annak köszönhetően, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hivatalosan is átvehette a hálózat üzemeltetését. Tovább »
Rendőröket jutalmazott az FCSM
2010. 07. 01. 08.41
A budapesti rendőrök segítségéért ismét hálás volt a Fővárosi Csatornázási Művek. Négy rendőrt a június eleji dunai árvízi védekezés során nyújtott kiemelkedő és hathatós intézkedéseikért, további hat társukat pedig, fedlap-tolvajok kézre kerítéséért jutalmaztak meg. Tovább »
Sikeres volt az árvízi védekezés Budapesten
2010. 06. 10. 10.56
Minden idők negyedik legnagyobb árhulláma vonult le a Dunán az elmúlt napokban. A folyó 827 centiméteren tetőzött Budapestnél, de a gátak és a védművek ellenálltak a hatalmas víz erejének. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei sikeresen védekeztek az ár ellen: a víz a védvonalakon túl nem öntött el lakott területeket, megvédték a Margitszigetet is. Tovább »
A római-parti lakók ma megkezdhetik a visszatérést otthonaikba
2010. 06. 09. 10.44
A Fővárosi Csatornázási Művek a Duna apadásával összhangban nyitja meg Budapesten a közlekedés elől eddig ideiglenesen lezárt védvonali átjárókat és kezdi meg a mobil gátak bontását. Már ma sokan visszajuthatnak a római-parti hullámtérben levő ingatlanjaikba. A Margitszigeten csütörtökön kezdik meg bontani a másfél kilométeres nyúlgátat. Tovább »
Budapesten a vártnál magasabban tetőzött a Duna – A gátőrök éjjel-nappal folyamatosan figyelik az árvízi jelenségeket
2010. 06. 08. 09.55
A Duna Budapestnél 827 centiméteren tetőzött a kora reggeli órákban. A 90 kilométernyi fővédvonal ellenáll a víz erejének és az ideiglenes gátak is tartanak. A figyelőszolgálat folyamatosan járőrözik a védvonalakon. Szivárgások és fakadó vizek esetén, ha szükséges a Fővárosi Csatornázási Művek készenlétben álló csapatai azonnal beavatkoznak. Tovább »
Teherautó tolatott a margitszigeti nyúlgátnak - A nagyobb hajók hullámai veszélyeztetik a szigetet
2010. 06. 07. 09.45
Vasárnap egy teherautó rátolatott a Margitszigeten kiépített nyúlgátra. Ma a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozói - még a tetőzés előtt - újraépítik a homokzsákokat. Várhatóan a szigeten másfél kilométeres hosszban kiépített gát egy szakaszára még egy sor homokzsákot kell rakni, mert a nagyobb hajók mozgása miatt erőteljes hullámverés éri az ideiglenes védvonalat. Tovább »
Budapest 90 kilométeres védvonala péntek éjfélre 8 méterig zárva lesz
2010. 06. 04. 09.21
A Fővárosi Csatornázási Művek péntek éjfélre lezárja a Duna fővárosi szakaszát védő 90 kilométernyi fővédvonal összes kapuját. Nyolc méteres vízállásig 31 csatornazsilip és 43 árvízi kapu állja majd a víz útját. Tovább »
Az FCSM megkezdte az árvízi védekezést a fővárosban
2010. 06. 03. 09.41
A Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte az árvízi védekezést a Duna fővárosi szakaszán. Az átemelőtelepeket már átállították árvízi üzemmódra, a kiömlők nagy részét pedig, a mai napon zárják le zsilipekkel, megakadályozva ezzel a város csatornákon keresztüli elöntését. Tovább »
Észak-Pesten megkezdődött a szennyvíztisztítás "harmadik fokozatának" próbaüzeme
2010. 05. 26. 12.22
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. észak-pesti telepén május 25-én megkezdődött a szennyvíztisztítás ún. „harmadik fokozatának”, a tápanyag-eltávolításnak az egy éves próbaüzeme. A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a Világbank egymilliárd forintos támogatásával, a „GLOBAL ENVIRONMENTAL FACILITY” program keretein belül megvalósuló fejlesztés célja: a szennyvízben található tápanyagok eltávolítása. Tovább »
Csatornarekonstrukciós újdonság
2010. 04. 07. 11.38
A fővárosi csatornahálózat nemcsak az 5330 kilométeres hosszával és a főgyűjtők nagy méreteivel, hanem az alkalmazott korszerű felújítási technológiával is figyelemre méltó. Tovább »
Több mint kétezer gyermek a szennyvíztisztító telepeken a Víz Világnapja alkalmából
2010. 03. 23. 11.44
A Víz világnapja alkalmából a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. március 19-én és 22-én nyílt napokat tartott a szennyvíztisztító telepeken. A nyílt napokon több mint kétezer tanuló ismerkedett meg a telepek működésével, a fontos környezetvédelmi tudnivalókkal. Tovább »
Álcsatornások a Csatornázási Művekre hivatkozva készpénzt kérnek
2010. 02. 01. 10.21
Csatornamunkásnak adták ki magukat és készpénzt kértek azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-re hivatkozva jelentek meg a főváros több kerületében. Kisebb tisztítási munkákat végeztek az intézményeknél és lakóépületekben. Az FCSM Zrt. kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen. Tovább »
Sikeres akkreditáció
2010. 01. 11. 13.06
Újabb megmérettetést vett eredményesen társaságunk laboratóriuma és a vízminőségvédelmi csoport mintavevő szervezete. A Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) auditjának megállapítása szerint a szervezeti egységek hiba nélkül működnek. Tovább »
A 2010-es szennyvízelvezetési díj
2009. 12. 21. 14.52
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a 2010-es évre szóló szennyvízelvezetés díja nettó 272,20 Ft/m3, ami bruttó 340,25 Ft/m3-t jelent. Tovább »
Üzleti Etikai Díjat nyert az FCSM
2009. 12. 02. 13.27
A Budapest Klub Alapítvány és a Piac és Profit üzleti magazin által alapított Üzleti Etikai Díjat Nemzeti nagyvállalat kategóriában 2009-ben a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. nyerte. Tovább »
Ügyfél-elégedettségi vizsgálat (2009)
2009. 11. 24. 12.37
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. kiemelt figyelmet fordít az ügyfélkapcsolatok erősítésére és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy megfeleljen a növekvő elvárásoknak. Ezt a célt szolgálták a korábbi évek jelentős fejlesztései, melyet követően az ügyfélszolgálati tevékenység mérhetően hatékonyabbá és gyorsabbá vált. Tovább »
Környezetvédelmi gyermekrajzpályázat
2009. 11. 23. 14.30
Gyurta Dániel, olimpiai ezüstérmes és világbajnok, valamint a Jövő SC Veolia úszócsapat reménységei adták át a díjakat „A világ körül 2009” elnevezésű rajzpályázat nyerteseinek. A győztes gyermekek osztálytársaikat is elhozhatták az ünnepségnek helyt adó Jövő Házába és együtt, több mint 100 kis diák ünnepelhetett és játszhatott a Zöld Pont interaktív kiállításon. Tovább »
Jeltolmács az FCSM ügyfélszolgálatán
2009. 10. 07. 10.48
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) ügyfélszolgálatán már a vizuális kódrendszer legalapvetőbb jelzéseit értik, hamarosan képzett jeltolmács segíti a hallássérültek kommunikációját. Tovább »
Elfogott fedlaptolvajok - jutalmazott rendőrök
2009. 09. 10. 11.53
Eddig csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset a közutakról ellopott, egy-két ezer forintért értékesített vasöntvény fedlapok hiánya miatt. A Rendőrség, a lakosság és a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) szoros együttműködésének köszönhetően, kézre került a bűnözők egy-egy csoportja. A sikeres akcióban résztvevő rendőröket az FCSM jutalomban részesítette. Tovább »
Folytatódnak a fejlesztések Észak-Pesten
2009. 08. 27. 08.56
A Fővárosi Csatornázási Művek az idén nyolc milliárd forintot fordít fejlesztésekre, beruházásokra. Ebből 4 milliárd forint jut a csatornahálózat rekonstrukciójára, a fennmaradó 4 milliárdból főként a szennyvíztisztító telepeket és az átemelő telepeket fejlesztik és célgépeket szereznek be. Tovább »
Kevesebb foszfor és nitrogén kerül a Dunába
2009. 08. 27. 08.50
A Fővárosi Csatornázási Művek észak-pesti telepén megvalósulóban van a szennyvíztisztítás legfejlettebb, ún. „tápanyag-eltávolítási fokozata”. A várhatóan 2010 elején a próbaüzemét megkezdő beruházás most az első nagyobb „mérföldkövéhez” érkezett: elkészült a légfúvó gépház szerkezete, a mélylevegőztető és utóülepítő medencék. A beruházásának köszönhetően a Dunába vezetett tisztított víz minősége jelentősen javul. Tovább »
Kincsek a csatornában
2009. 08. 06. 13.47
Tárcsás mosógép, kismotorváz, lakatok, kulcsok, személyazonosító okmányok. Elég vegyes felsorolás, egy valami azonban közös bennük, valamennyit a budapesti csatornában találták a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) munkatársai. Tovább »
Szaghatások kiküszöbölése
2009. 07. 17. 09.16
A csatornaszolgáltatás, a szennyvízelvezetés- és tisztítás egyik legnagyobb kihívása a kellemetlen szaghatások megszüntetése. Ennek a problémának a megoldása komoly feladatot és anyagi ráfordítást jelent egy csatornaszolgáltatónak. Az FCSM-nek az elmúlt években jelentős előrelépést sikerült elérni ezen a területen. Tovább »
Az árvízi üzemmód feloldása
2009. 07. 03. 15.28
A Duna apadásának megfelelően, július 4-én fokozatosan megkezdjük az árvízi üzemmód megszüntetését. Várhatóan július 6-án a lezárt árvízi kapukat is megnyitjuk a forgalom előtt.
Tovább »
Árvízi kapuk zárása
2009. 06. 25. 10.34
A Fővárosi Csatornázási Művek tegnap megkezdte a csatornák zsilipelését, az árvízi kapuk zárását, valamint az átemelő- és szennyvíztisztító telepek árvízi üzemmódra való átállítását. Tovább »
Egészségliget
2009. 06. 04. 11.24
Magyarországon sok betegség a késői felismerés miatt – különösen a szív- és keringési, valamint a daganatos betegségek – súlyosabb lefolyású és gyakrabban végződik halállal, mint az európai átlag. Tudatosabb egészségszemlélettel, odafigyeléssel, életmódváltással, valamint szűrővizsgálatok igénybevételével azonban sokat tehetnek az emberek saját egészségük megóvásáért. Tovább »
Több és jobb nyilvános illemhely lesz Budapesten
2009. 05. 14. 13.02
A Fővárosi Közgyűlés mai döntésének értelmében ismét a Fővárosi Csatornázási Művekre (FCSM) bízzák a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetését, az illemhelyhálózat gyors és jelentős fejlesztését. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy már ettől az évtől kezdődően, s különösen a következő esztendőkben a nyilvános illemhelyek működtetése az Európai Uniós normáknak megfelelő modern, korszerű szolgáltatássá fejlődjön. Tovább »
Közszolgáltatói Nyílt Nap - Legyen turista saját városában és fedezze fel a láthatatlan hétköznapokat!
2009. 05. 08. 13.17
A fővárosi közszolgáltató cégek közül a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Fővinform és a Temetkezési Intézet egyszerre nyitotta meg kapuit a lakosság előtt. A május 16-i nyílt nap keretében 10-től 16 óráig szakemberek mutatták meg a város működését. Tovább »
Sikeres küzdelem a lelkiismeretlen tolvajok és szélhámosok ellen
2009. 04. 22. 09.56
Nemcsak több millió forintos kárt okoznak, hanem testi épségünket is veszélyeztetik azok a lelkiismeretlen tolvajok, akik a csatornák fedlapjait és rácsait lopják el az utakról. Az álcsatorna-munkások pedig, az emberek jóhiszeműségével élnek vissza. A Rendőrség, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) és a lakosság szoros együttműködésének köszönhetően, kézre került a bűnözők egy-egy csoportja.
Tovább »
Az FCSM megkezdte az árvízi védekezést
2009. 04. 03. 14.54
A Fővárosi Csatornázási Művek a mai napon megkezdte a csatornák zsilipelését, valamint az átemelő- és szennyvíztisztítótelepek árvízi üzemmódra való átállítását. Tovább »
Éjszakai csatornatisztítás
2009. 03. 30. 14.43
A turisták által is közkedvelt belvárosi utcákban nagyszabású preventív csatornatisztítás kezdődik március végén. A munkálatok várhatóan két-három hétig is eltarthatnak. Tovább »
Vízszolgáltatót vett az FCSM
2009. 03. 30. 09.08
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) többségi tulajdonába került a több tucat Zala, illetve Vas és Veszprém megyei településen is víziközmű-szolgáltatásokat végző AquaZala Közszolgáltató Koncessziós Kft. Az FCSM a korábbi többségi tulajdonostól, az AquaPlus Kft-től vásárolta meg az 55 százalékos üzletrészcsomagot. Tovább »
Nyílt napok a Víz Világnapján
2009. 03. 18. 09.15
A Víz világnapja alkalmából a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. március 19-én és 20-án nyílt napokat tartott az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen. A nyílt napokon több mint ezer tanuló ismerkedett meg a telep működésével, a fontos környezetvédelmi tudnivalókkal. Tovább »
Az FCSM védi a fővárost az árvíztől
2009. 03. 10. 15.26
Már több mint hatvan éve a Fővárosi Csatornázási Művek védi Budapestet az árvíztől. Idén is a szokásos felkészültséggel várja az FCSM az idei első nagyobb árhullámot. Tovább »
Vigyázat: csalók!
2009. 02. 25. 14.13
Csatornamunkásnak adták ki magukat és készpénzt kértek azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt-re hivatkozva jelentek meg a főváros több kerületében. Kisebb tisztítási munkákat végeztek az intézményeknél és lakóépületekben. Az FCSM Zrt. kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen. Tovább »
Gáztermelés szennyvízből Észak-Pesten is
2009. 02. 06. 12.40
Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatója és a fővárosi önkormányzat vezetői február 5-én avatták fel az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep hatalmas biogáz- és energiatermelő beruházását. Az alternatív energiaforrásnak köszönhetően a szennyvízből, annyi hő és áram keletkezik, amennyi a telep ellátására elegendő lesz.
Tovább »
Kevesebb, mint egy villamosjegy ára a 2009-es évre szóló szennyvízelvezetési díj
2008. 12. 19. 10.47
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a 2009-es évre szóló szennyvízelvezetés díja nettó 260,50 Ft/m3, ami bruttó 312,60 Ft/m3-t jelent. Százalékban kifejezve ugyan 9,9%-os az emelés 2008-hoz képest, de forintban ez mindössze 237 Ft-os havi többletkiadást jelent egy átlagos háztartás számára. Tovább »
A Duna és a budapestiek
2008. 11. 28. 11.52
A Duna, Európa legnagyobb folyója, ma erősen szenved a káros környezeti hatásoktól. Az egykor természetes, élő folyó ma már fürdésre alkalmatlan, a halállomány nagy része kipusztult, vannak olyan halfajok, amely már csak egyes, felső vízi szakaszokon élnek meg. Tovább »
Sajtóközlemény
2008. 11. 28. 10.55
Budapest, 2008. november 28. − A magyarországi csatornadíjak között még mindig az egyik legalacsonyabb lesz a budapesti 2009-ben. A díjemelés egy átlagos háztartásra számítva, havi mintegy 240 Ft, ami kevesebb egy villamosjegy áránál. Tovább »
Nemcsak kár- közvetlen életveszély-okozás
2008. 10. 17. 15.13
Több milliós nagyságrendű károkat okoznak azok a lelkiismeretlen tolvajok, akik a csatornák fedlapjait és rácsait lopják el az utakról. A helyreállítás költsége újabb több milliós tételt jelent, amit végső soron a budapesti lakosság fizet meg. A kárnál is nagyobb azonban az életveszély: a tátongó lyukak éjjel és nappal hatalmas baleseti veszélyforrást jelentenek.
Tovább »
A szabálytalan csapadékvíz-elvezetésről
2008. 09. 05. 09.22
Budapesten jórészt egyesített rendszerű a csatornahálózat, ám a külső kerületekben elválasztott rendszer vezeti el a vizet, ami azt jelenti, hogy a csatornahálózatba csak a szennyvíz kerülhet. Ezeken a területeken (például a XVI., XVII., XVIII., XXI., XXII., és a XXIII. kerületben) túlnyomórészt, csak a szennyvízcsatornák épültek meg, és sajnos akad olyan ingatlan, ahonnan szabálytalan módon vezetik be a csapadékvizet a szennyvízcsatornákba. Tovább »
Hasznos tanácsok
2008. 09. 05. 09.18
Az 5300 kilométeres közcsatorna-hálózatot az utcai gerinc- és a telekhatárig kiépített bekötővezetékek alkotják. Ennek folyamatos és zavartalan működtetését társaságunk, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) látja el.
Az ingatlanon belüli, házi szennyvízhálózat kiépítéséről, üzemeltetéséről, karbantartásáról azonban, az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia. A házi rendszer részét képezi a telekhatáron belül kialakítandó ellenőrzőakna is. Tovább »
Javul a levegő
2008. 09. 04. 12.14
A szagpanaszok helyszíne és száma évről-évre változik, de – a szaghatások kiküszöbölésére tett beavatkozások eredményeként – csökkenő tendenciát mutat. Mint Makó Magdolnától, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) környezetvédelmi osztályvezetőjétől megtudtuk, lényeges javulást tükröznek a fővárosi összesített adatok (2002-ben 262, 2007-ben 163 bejelentés). Tovább »
Oldalbeömlős vízelnyelők
2008. 07. 17. 11.57
A mind gyakoribbá váló felhőszakadások komoly próba elé állítják a főváros csapadékvíz-elvezető rendszerét. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék lefolyását nagyban gátolja, hogy a vízelnyelőkbe sokszor szemetet, lehullott faleveleket mos be a víz, így eltömítve azokat. Tovább »
Sikeres ISO-minősítés
2008. 06. 02. 14.29
Sikeresen befejeződött a minőség- és környezetközpontú irányítási rendszer felülvizsgálata a Fővárosi Csatornázási Műveknél. A vizsgálat során a tanúsító szervezet mindent rendben talált, értékelte, hogy az elmúlt időszakban sok újítás, fejlesztés történt a társaságnál. Tovább »
Nyílt napok a szennyvíztisztító telepeken
2008. 05. 15. 11.44
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. május 16-án és 17-én nyílt napokat tart a szennyvíztisztító telepein. Ezeket a látogatási lehetőségeket a „Budapesti Urbanisztikai Majális” című programsorozat keretében kínálják fel a budapestieknek. Tovább »
Vigyázat: Csalók!
2008. 04. 02. 11.32
Fogyasztóink bejelentése nyomán tudomásunkra jutott, hogy Budapest VIII. kerületében magukat a Fővárosi Víz- és Csatornázási Művek munkatársainak kiadva csalók csöngetnek be a lakásokba, és víznyomásvizsgálat, illetve elmaradt vízdíj beszedése címén pénzt kérnek az ott-lakóktól. Tovább »
Csatornatisztítás korszerű eszközökkel
2008. 02. 14. 13.04
A budapesti 5 ezer 300 kilométer hosszúságú csatornahálózat 3 ezer 900 kilométer törzscsatornából és 1400 kilométernyi bekötőcsatornából áll. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) évente mintegy 500-600 kilométer hosszúságú csatornát tisztít meg a vízszállító képesség fenntartása, valamint a nem kívánatos bűzhatások elkerülése érdekében. Mindehhez 22 célgép áll a társaság rendelkezésére. A csatornatisztítás módszereiről és jelentőségéről Szappanos Pétert, az FCSM hálózati főosztályvezetőjét kérdeztük. Tovább »
Nyolc milliárd forint fejlesztésekre
2008. 02. 06. 14.29
Az előző évek fejlesztéseit folytatva, az idén is jelentős beruházásokat hajtunk végre, annak érdekében, hogy biztonságosan elvezessük a szennyvizet, valamint a lehető legtisztább vizet és levegőt juttassuk környezetünkbe. Mindehhez a tevékenységhez jelentős, saját „erőből” előállított, megújuló energiát hasznosítunk. Tovább »





