Címlap » Rendezvények » Nyílt napok

Nyílt napok


Nyílt nap a Víz Világnapján

Mint a legnagyobb hazai környezetvédelmi szolgáltató cég, fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünkkel közelebbről is megismerkedhessenek az érdeklődők, valamint kiemelt figyelmet fordítunk a felnövekvő generáció környezettudatos nevelésére is. Ezért az FCSM rendszeresen kinyitja kapuit az iskolások előtt. A vízvilágnapi nyílt napokon évente több ezer diák fordul meg.
A környezettudatos nevelés jegyében szervezett program két részből áll. A program első felében a szakemberek megmutatják és elmagyarázzák a szennyvízkezelés lépéseit. A gyerekek saját orrukkal tapasztalhatják meg a korszerű szennyvíztisztítás eredményét, a tisztított vizet, amely gyakorlatilag szagtalan és színtelen formában távozik telepeinkről és kerül vissza a befogadóba, a Dunába. Természetesen a program másik része is a víz körül forog. A Veolia által kifejlesztett, a világ több országában és hazánkban is már több száz iskolában sikerrel működő pedagógiai program segítségével, tanárok, kicsiben modellezik a szennyvíztisztítást. A kísérletekbe bevonják a diákokat is, elősegítve a látottak, hallottak rögzítését.

 

  

A telep látogathatósága

A szennyvíztisztító telepek minden érdeklődő előtt nyitva állnak. Szakembereink – előzetes bejelentkezés után – munkanapokon várják a csoportos látogatókat.

Kapcsolat

Telefon (1) 476-1801
Fax: (1) 476-1803
E-mail: center@fcsm.hu

 

 

A vízről - mint alapelemről - szóló 5 saját készítésű ismeretterjesztő kisfilmet, 2009. szeptemberében a legtöbb budapesti iskolának megküldtük, bízva abban, hogy ezzel is hozzájárulhatunk az iskolák felelősségteljes, nevelő munkájához. 

 

Film címe: Leírás: Letöltés
Image film Az éltető víz
  26 MB ( .wmv)
online nézhető formátum
21 MB ( .avi)

 



Székhely:

1087 Budapest,
Asztalos Sándor u. 4.

Telefon:

459-1600, 455-4100

E-mail:

center@fcsm.hu