Címlap » Céginformáció » A budapesti csatornázás története » Általános csatornázás
Általános csatornázás
A pesti oldal általános csatornázása (1869-1910)
Pest rendszeres csatornázásának megoldására 1869-ben Sir Morton Peto angol vállalkozó a város főpolgármesteréhez tervet nyújtott be. A terv címe: "Jelentés és Tervrajz szab. kir. Pest város föld alatti csatornázásának megjavítása tárgyában. Sir Morton Peto rendeletére előterjesztve Bazalgette W. 1. London város főmérnöke által. Pest június hóban 1869."A vállalkozó 250 000 angol fontos ajánlatot tett a főgyűjtők megépítésére. Bazalgette Pesten megismerkedett a meglévő hálózattal, és a tervek kidolgozásánál figyelembe vette a Duna szabályozásának lehetőségeit. Felismerte a helyrajzi adottságokat – Pest, a Duna felé lejtő dombokkal övezett, tágas, félmedencében fekszik –, ezért a főgyűjtőknek olyan vonalvezetést választott, melyet a természetes környezet szabott meg. A város csatornázása egyesített (tout á I'égout) rendszer szerint történne, azaz olyan rendszerben, amelyben a háztartási, ipari szennyvizek, valamint a csapadékvíz egyetlen szelvényben folynak el. Egyesített rendszerű London, Hamburg, Frankfurt, Berlin és München csatornázása is.
A Bazalgette-féle terv elbírálására 1869. június havában a város a tervet négy tagú szakbizottságnak adta át, amelynek tagjai Lindley Vilmos, a pesti vízművek főmérnöke, Reitter Ferenc, Szumrák Pál és Vogler József mérnökök voltak.
William Lindley angol mérnök tervei szerint 1868-ban megépült Pest város első vízvezetéke. Ez, – bár a járványveszélyen sokat enyhített – tovább sürgette a csatornázás egységes kialakításának ügyét.
Reitter Ferenc terve (1873)
A bal parti városrész csatornázásánál Reitter teljes mértékben magáévá tette Bazalgette főgyűjtőinek vonalvezetését, attól csak annyiban tért el, amennyire azt az új városrendezési terv megkívánta. Kőbánya részére önálló, új gyűjtőt javasolt. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatában kimondta, hogy "e csatornázási munkálat milliókba fog kerülni és az századok tartamára készül", javasolja, hogy a város hirdessen tervpályázatot. 1875. márciusában felkérték Bodoky Lajost, Durand, Clay és Mille francia mérnököket, Lechner Lajost és Vogler Józsefet, hogy a Reitter-féle elgondolások alapján, készítsék el a csatornázási terveket.
A mérnöki hivatal Martin Ottót bízta meg az eddig összegyűjtött javaslatok, tervek alapján az általános csatornázási terv elkészítésével, a következő utasítással: "a körúti főgyűjtő a tervbe mindenesetre felvétessék, a csatornahálózatba a pesti rész egész lakott területe bevonassék, a pincetalaj is vízmentesíttessék." Ezt követően a Soroksári úton, a ferencvárosi szivattyútelep építését határozták el.
A budai oldal általános csatornázása (1873-1914)
A Bazalgette-terv Budával nem foglalkozott, Reitter Ferenc érdeme, hogy a budai városrészre is ki-dolgozta a csatornázás tervét.
A budai oldal hegyi vízfolyásai a szenny- és csapadékvizek levezetői voltak. Az Ördög-árkot 1873-ban beboltozták, hogy a patak bűze a levegőt ne fertőzze. Az 1875. június 25-én Budapestre zúdult katasztrofális zápor az árok boltozatát felszakította. Az újra beboltozott Ördög-árok Budapest legnagyobb méretű és vízvezető képességű főgyűjtő csatornája.
Reitter tervei szerint épült meg a pesti oldalon a Dunába torkolló, csatornákat összekötő, első gyűjtőcsatorna, amely lehetővé tette a csatornák árvízi elzárását. Ez már az 1876. évi árvízkor megvédte Pestet, míg Budát ismét a csatornákon keresztül öntötte el a folyó. Pesten a lezárt csatornák vizét gőzszivattyúk emelték a Dunába. Lechner Lajos 1876-ban elkészült és sokáig vitatott pályaműve alapján, az 1883-ban szervezett csatornázási osztály készítette az új terveket. Martin Ottó művét Fodor József és Klimm Mihály bírálta el. E szakértői vélemények alapján, a főgyűjtő és a szivattyútelep kapacitását 27 m3/sec-ra emelték. Ennek a messzemenő előrelátásnak köszönhető, hogy a főgyűjtőrendszer ma, és a jövőben is kielégítheti a pesti oldal igényeit.
A főváros központi szivattyútelepe 1889-től 1894-ig épült. Hat pár szivattyú emelte a Dunába Pest ideérkező szennyvizeit. A szivattyúkat páronként egy-egy 200 lóerős gőzgép hajtotta meg. A telephez tartozó főgyűjtők 1907-ig épültek meg, hosszuk kb. 25 km.
Martin Ottó tervében nem riadt vissza a merész műszaki megoldástól sem. A várhegy alatt átmenő főgyűjtő Szalag utcai szakaszát 24 m mélységre helyezte, és hidraulikával rendelkező pajzs védelmében, alagútépítési módszerrel tervezte a kivitelezést. Az Ördög-árok völgyének főgyűjtőjén érkező nagy mennyiségű szennyvíz, a város belsejében fertőzi a Dunát. Ezért a szennyvíz megcsapolását a Fehérsas térnél tervezte, mégpedig úgy, hogy a Duna-parti főgyűjtőt ide vezette az Apród és Virág Benedek utcákon át. A Fehérsas térnél az Ördög-árok +4,13 m (lánchídi mérce) fenékszintje már lehetővé teszi, hogy alatta építsék meg a Duna-parti főgyűjtőt és a száraz idei szennyvizet oda lebuktassák.
Óbudán 1912-1917 között épült meg a főgyűjtő és szivattyútelep. Az elektromos üzemű gépekkel felszerelt telepet úgy helyezték el, hogy a budaújlaki vízmű kútjait a szennyvízbeömIés ne veszélyeztesse. A hegyi vizek levezetésére szolgáló Villányi úti főgyűjtőt 1915-1917 között építették meg.
Az I. világháború után Budapesten építési konjunktúra kezdődött. A megnövekedett igények kielégítésére új csatornázási alaplétesítményekre volt szükség. Ebben az időben épült az angyalföldi és a kelenföldi szivattyútelep, sor került a pesti külső kerületek és Kelenföld csatornázására is. A fejlesztéseket az 1917. és 1938. évi általános tervek szerint végezték.
Budapest csatornaellátottságának növelése mellett fontos feladat a meglévő hálózat jó karbantartása is. Ez a csatornák rendszeres vizsgálatát, a hibák felderítését, kijavítását és a hálózat tisztítását jelenti. 1916-ig a tisztítást és a javításokat a kerületi elöljáróságok vállalkozókkal végeztették el. A munkát kézi erővel végezték; évente csak 1000 öl (kb. 1900 m) megtisztítására futotta.
1928-tól három, egymástól független szervezet végezte a javítási, vizsgálati, tisztítási, illetve a főgyűjtők, vízkiömlők fenntartási munkáit.
A budai oldal hegyi vízfolyásai a szenny- és csapadékvizek levezetői voltak. Az Ördög-árkot 1873-ban beboltozták, hogy a patak bűze a levegőt ne fertőzze. Az 1875. június 25-én Budapestre zúdult katasztrofális zápor az árok boltozatát felszakította. Az újra beboltozott Ördög-árok Budapest legnagyobb méretű és vízvezető képességű főgyűjtő csatornája.
Reitter tervei szerint épült meg a pesti oldalon a Dunába torkolló, csatornákat összekötő, első gyűjtőcsatorna, amely lehetővé tette a csatornák árvízi elzárását. Ez már az 1876. évi árvízkor megvédte Pestet, míg Budát ismét a csatornákon keresztül öntötte el a folyó. Pesten a lezárt csatornák vizét gőzszivattyúk emelték a Dunába. Lechner Lajos 1876-ban elkészült és sokáig vitatott pályaműve alapján, az 1883-ban szervezett csatornázási osztály készítette az új terveket. Martin Ottó művét Fodor József és Klimm Mihály bírálta el. E szakértői vélemények alapján, a főgyűjtő és a szivattyútelep kapacitását 27 m3/sec-ra emelték. Ennek a messzemenő előrelátásnak köszönhető, hogy a főgyűjtőrendszer ma, és a jövőben is kielégítheti a pesti oldal igényeit.
A főváros központi szivattyútelepe 1889-től 1894-ig épült. Hat pár szivattyú emelte a Dunába Pest ideérkező szennyvizeit. A szivattyúkat páronként egy-egy 200 lóerős gőzgép hajtotta meg. A telephez tartozó főgyűjtők 1907-ig épültek meg, hosszuk kb. 25 km.
Martin Ottó tervében nem riadt vissza a merész műszaki megoldástól sem. A várhegy alatt átmenő főgyűjtő Szalag utcai szakaszát 24 m mélységre helyezte, és hidraulikával rendelkező pajzs védelmében, alagútépítési módszerrel tervezte a kivitelezést. Az Ördög-árok völgyének főgyűjtőjén érkező nagy mennyiségű szennyvíz, a város belsejében fertőzi a Dunát. Ezért a szennyvíz megcsapolását a Fehérsas térnél tervezte, mégpedig úgy, hogy a Duna-parti főgyűjtőt ide vezette az Apród és Virág Benedek utcákon át. A Fehérsas térnél az Ördög-árok +4,13 m (lánchídi mérce) fenékszintje már lehetővé teszi, hogy alatta építsék meg a Duna-parti főgyűjtőt és a száraz idei szennyvizet oda lebuktassák.
Óbudán 1912-1917 között épült meg a főgyűjtő és szivattyútelep. Az elektromos üzemű gépekkel felszerelt telepet úgy helyezték el, hogy a budaújlaki vízmű kútjait a szennyvízbeömIés ne veszélyeztesse. A hegyi vizek levezetésére szolgáló Villányi úti főgyűjtőt 1915-1917 között építették meg.
Az I. világháború után Budapesten építési konjunktúra kezdődött. A megnövekedett igények kielégítésére új csatornázási alaplétesítményekre volt szükség. Ebben az időben épült az angyalföldi és a kelenföldi szivattyútelep, sor került a pesti külső kerületek és Kelenföld csatornázására is. A fejlesztéseket az 1917. és 1938. évi általános tervek szerint végezték.
Budapest csatornaellátottságának növelése mellett fontos feladat a meglévő hálózat jó karbantartása is. Ez a csatornák rendszeres vizsgálatát, a hibák felderítését, kijavítását és a hálózat tisztítását jelenti. 1916-ig a tisztítást és a javításokat a kerületi elöljáróságok vállalkozókkal végeztették el. A munkát kézi erővel végezték; évente csak 1000 öl (kb. 1900 m) megtisztítására futotta.
1928-tól három, egymástól független szervezet végezte a javítási, vizsgálati, tisztítási, illetve a főgyűjtők, vízkiömlők fenntartási munkáit.
