News and Information
Gyermeksereg a szennyvíztisztító telepeken a Víz világnapján
KÖZEL KÉTEZER GYERMEK MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ÉS
LEGKORSZERŰBB SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEIN
Az ENSZ 15 évvel ezelőtt, a dublini környezetvédelmi világkonferencia felhívására március 22-ét a
VÍZ VILÁGNAPJÁVÁ
nyilvánította. Azóta ezen a napon minden évben kiállításokkal, rendezvényekkel emlékeztetik az embereket Földünk és életünk egyik legnagyobb kincsére, arra ami az utóbbi években talán fontosabb lett, mint eddig bármikor.
Egy hosszú távon és felelősen gondolkodó szolgáltató cégnek nem csupán szolgáltatnia kell, hanem a társadalom környezeti felelősségéből is részt kell vállalnia. A Fővárosi Csatornázási Művek és szakmai befektetője, a Veolia Víz fontos feladatának, s egyben társadalmi felelősségvállalása részének tartja, hogy a felnövekvő generációkat megtanítsa a tiszta víz megbecsülésére, a környezetgazdálkodás megértésére és támogatására. Az FCSM az idén is kinyitotta kapuit a kisiskolások előtt, s megmutatta, hogyan lesz a szennyvízből ismét tiszta, a folyókba visszaengedhető víz.
Mivel az évek óta rendszeresen szervezett nyílt napok nagyon népszerűek az általános iskolák körében, idén úgy döntött a társaság, hogy mindkét szennyvíztisztító telepet megnyitja a diákok előtt. Összesen közel 2000 gyermek fordult meg a telepeken és vett részt egy sajátos környezetismereti órán.
A környezettudatos nevelés jegyében szervezett program két részből állt. A program első felében a szakemberek megmutatták és elmagyarázták a szennyvízkezelés lépéseit (mechanikai és biológiai fokozat). A gyerekek saját érzékszerveikkel tapasztalhatták meg a korszerű szennyvíztisztítás eredményét, mely gyakorlatilag szagtalan és színtelen változatban távozik a telepekről és kerül vissza a befogadóba, a Dunába. Természetesen a program másik része is a víz körül forgott. A Veolia által kifejlesztett, a világ több országában és hazánkban is már többszáz iskolában sikerrel működő pedagógiai program segítségével tanárok kicsiben modellezték a szennyvíztisztítást. A kísérletekbe bevonták a diákokat is, elősegítve a látottak, hallottak rögzítését.
A társaság célja, hogy a felnövekvő generáció környezettudatos magatartással, előrelátó módon óvja, egyik legfontosabb természeti kincsünket, az élő vizet.




